Egyeseknél kiverte a biztosítékot, ami egy brit csatornán elhangzott: „Nem meglepő”, hogy megtörténhetett a merénylet
A Sky News adásában is sokat tárgyalták szerda este a Robert Fico elleni merényletet. Az adás egyik részlete azonban egyesekben visszatetszést keltett.
A közösségi médiában jó pár felhasználó megosztotta azt a részt, amelyben Robert Fico személyiségét, politikáját és múltját jellemezték. Mint elhangzott, „érdemes átgondolni”, hogy kicsoda is Robert Fico, és többek közt Orbán Viktorhoz is hasonlították, valamint „megosztó személyiségnek” nevezték őt.
Szóba került az is, hogy Fico kormánya azonnali tűzszünetet szeretne Ukrajnában, ami az oroszoknak kedvezne. Ezzel kapcsolatban hangzik el egy olyan mondat, amit sokan problémásnak tartottak:
Na most, ez nagyon megosztó Szlovákiában és nagyon megosztó az EU-ban. Tehát nem meglepő, hogy egy ilyen esemény megtörténhetett, mert Szlovákia most egy nagyon boldogtalan ország. Nemcsak ebből a szempontból, hanem abból a szempontból is, hogy általánosságban milyen irányba halad az ország: egy tekintélyelvűbb jövő vagy egy hagyományosabb, nyugati demokrácia felé.
A szóban forgó részlet alább visszahallgatható: